Tarján Imre Emlékverseny

2023-11-24

November 25-én Szolnokon megszervezett fizika verseny döntőjén három csapat sikeresen zárta a több fordulóból álló fizika versenyt.

Tarján Imre Emlékverseny

Leírás: 2023 novemberében a 10. E és 10. F osztályos diákok részt vettek a szolnoki Tarján Imre Emlékversenyen, amely három fordulóból állt. Az első fordulóban egy bárhol fellelhető játék vagy egy saját készítésű eszköz fizikáját kellett leírni. A második fordulóban egy online tesztet töltöttek ki a csapatok. A harmadik forduló (a döntő) Szolnokon volt.

Itt először a csapattagoknak néhány feladatot, problémát kellett közösen megoldani. Délután az első fordulóban leírt játék fizikájáról kellett egy kiselőadást tartaniuk, ezt a zsűri kérdései követték (a dolgozat „megvédése”). Iskolánkból három csapat nevezett be a versenybe. A 10. F osztályból „A rezonancia szimfóniája” című dolgozattal Fikó Roland, Gaál Tamás és Majla Panna első helyezést értek el. A 10. E osztályból két csapat vett részt a versenyen: a „Motorcsónak”című dolgozattal Szakács József és Veres-Albert Márton negyedikek lettek, a „Krumplipuska” című dolgozattal Bomher Örs, Botár András és Nagy Bálint tizedik helyezést értek el. 

Kovács Zsuzsa fizikatanárnő beszámolója

Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Kovács Zsuzsa kollégánknak!

Resztoratív szemlélet
2026-01-09

Tartalmas és rendkívül letisztult háromnapos képzésen vett részt 2026. január 7–9. között tizenegy kollégánk a Jakab Antal Tanulmányi Házban, ráadásul nem akárkivel: Vidia Negrea, a resztoratív szemlélet egyik legismertebb és legelismertebb szakembere vezette a tréninget.

Tegnap nélküli nap
2025-12-20

2025. december 15.-én Nagy Péter “Tegnap nélküli nap” című előadása gondolatébresztő volt mindenki számára.

A X.D az Iskola Másként hete
2025-12-19

Az Iskola másként hét egyik nagy előnye, hogy szabadon megválaszthatjuk a periódust. Hasznos és tartalmas másként tevékenységgel megtölteni ezt a hetet nem mindig könnyű, de az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva vagy a sikeres projektekre gondolva lelkesen szervezkedünk valamennyien, hogy diákjaink sok új tapasztalatot szerezzenek ezeken a napokon.