Mág Gólyabál

2025-11-03

Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában idén is nagy sikert aratott a MÁG Gólyabál, folytatva ezzel a hagyományt.

Mág Gólyabál

Az eseményt egy nagyszabású téma, mégpedig Madách Imre Az ember tragédiája című műve ölelte fel, amely köré a szervezők kreatív módon elevenítették meg a dráma sajátosságait és sokszínűségét. Az előadás célja az volt, hogy a hét ügyes gólyapár megmutassa Ádámnak és Évának, milyen is a való világ a Paradicsomon kívül. A párok a könyvben említett több színt is meglátogatták a produkciók során.

A versenyző párok látványos és változatos műsorral készültek, ahol énekkel, tánccal és improvizációval szórakoztatták a közönséget. A résztvevő gólyák mindegyike lehetőséget kapott, hogy a különböző próbákban külön-külön megcsillogtassa tehetségét és kreativitását.

A program jól szervezett és látványos volt, a gólyapárok közötti versenyben pedig mindenki a legjobbját nyújtotta.

A drámai témát feldolgozó Gólyabál előadásának hangulata felejthetetlen közösségi élményt és maradandó pillanatokat nyújtott a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt.

Különösen hálásak vagyunk főszponzorainknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez az este:

  • Iris Hotel
  • M.Tabac
  • Márton Áron Egyesület
  • Hargita Megyéért Egyesület
  • Csíkszereda Városháza

Hálás köszönettel tartozunk további támogatóinknak az esemény megszervezésében nyújtott segítségért:

AgroWest, Alcsík Temetkezés, Alutus Nyomda, Athos Borház Kozmetika,  Atlas Gym, Barber House, Bex detail, Bilibok Zsolt, Bionatura, Biró Hanna, Biró Zoltán, Bocskor Pékség, Bookart Könyvkiadó, BS Padel, Catline, Consulta Carpatica SRL, Corvina, Dabo, Dr. Incze Adrienn, Emőke Beauty, Fenyő Hotel & Spa, Fortrans Detroit, Frei, Gameroom, Gere Zsalu SRL, Gerkon, Grand Coffe, Greek Street Food, Gutenberg Nyomda, Hargita Népe, Hebyt Bio, Insthar,  Isán Balázs, Kerecsen Gasztrokonyha, Kolumbán Optika, Krisztina Kutyakozmetika, Kulissza,   Makita-Fair Kft,  Málna Cukrászda, Megoldom SRL, Miklós Kata,  Millefolium,  Moha Virágbolt,  Nagymama Cukrászda, Operative Evolut SRL, Papírmadár,  Perla Hargita, Petőfi Kávéház, Príma Pék, Print Point, Renegade, Ride More,  Rom-Wald KFT,  STOP Auto, Sziromdekor,  Szilágyi Zsuzsanna, Szőnyegszervíz, Tercsi,  Termoplus IND. SRL,  Top Autósiskola, TulipArt Design, Túrós Bence, Vita Crystal Research SRL,  Vorfor Fordítóiroda,  WRT Parts, Zitimoti, Zonda.

 

Resztoratív szemlélet
2026-01-09

Tartalmas és rendkívül letisztult háromnapos képzésen vett részt 2026. január 7–9. között tizenegy kollégánk a Jakab Antal Tanulmányi Házban, ráadásul nem akárkivel: Vidia Negrea, a resztoratív szemlélet egyik legismertebb és legelismertebb szakembere vezette a tréninget.

Tegnap nélküli nap
2025-12-20

2025. december 15.-én Nagy Péter “Tegnap nélküli nap” című előadása gondolatébresztő volt mindenki számára.

A X.D az Iskola Másként hete
2025-12-19

Az Iskola másként hét egyik nagy előnye, hogy szabadon megválaszthatjuk a periódust. Hasznos és tartalmas másként tevékenységgel megtölteni ezt a hetet nem mindig könnyű, de az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva vagy a sikeres projektekre gondolva lelkesen szervezkedünk valamennyien, hogy diákjaink sok új tapasztalatot szerezzenek ezeken a napokon.