Nemzetközi olimpikonok díjazása

2025-12-03

2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.

Nemzetközi olimpikonok díjazása

Iskolánk számára külön megtiszteltetés volt, hogy három diákunk is a díjazottak között szerepelt. Mindhárman a tavalyi Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen I. díjat szereztek:

  • Sájter Klaus, akkor 9. osztályos tanuló,
  • Bodor Ádám, akkor 9. osztályos tanuló,
    felkészítőtanáruk: Csapó Hajnalka,
  • Bodor Mátyás, akkor 11. osztályos tanuló,
    felkészítőtanára: Páll Olga.

Az esemény keretében nemcsak a diákok egyéni teljesítménye, hanem iskolánk szakmai munkája is elismerésben részesült: intézményünk kitüntető oklevelet kapott, amelyet György Géza, iskolánk igazgatóhelyettese vett át.

Fontos megemlíteni, hogy az idei Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen is több tanulónk vett részt, meghívottként, és szép eredményeket értek el, noha a minisztériumi díjazásban most nem szerepeltek hivatalosan. Eredményeik a következők:

  • János Gergő-Krisztián, 9. osztály –  III. díj, felkészítőtanára: Csapó Hajnalka,
  • Csomós Dávid, 10. osztály – II. díj, felkészítőtanára: Keresztes Olivér,
  • Albert Dávid és Țepuc Tünde, 12. osztály – Dicséret, felkészítőtanáruk: Zsombori Gabriella.

Diákjaink és tanáraik eredményei egyszerre tükrözik a tehetség, a szorgalom és a kitartó munka gyümölcsét, valamint iskolánk elkötelezettségét a tehetséggondozás és a minőségi oktatás iránt. Büszkék vagyunk rájuk, és bízunk benne, hogy sikereik további motivációt jelentenek a jelenlegi és leendő tanulóink számára.

 

Beszámoló a szabadulószoba projektről
2026-04-25

Jókai Mór Az arany ember című regényének népszerűsítése céljából olyan szabadulószoba-projektet valósítottunk meg, amelyben a diákok maguk tervezhették meg a feladatokat.

Könyvadomány
2026-04-24

Intézményünk könyvadományban részesült a Kriterion Alapítvány Csíkszereda „Könyvet iskoláknak 2026” programja keretében, a MOL Románia támogatásával.

Rendhagyó fizikaóra
2026-04-22

🔭 Április 22-én, illetve 29-én a IX. A, B és X. A, B osztályok tanulói rendhagyó fizikaórán vettek részt.