Megújult laborok – közös sikerünk ünnepe

2026-02-19

Ünnepélyes keretek között avattuk fel a Márton Áron Főgimnázium megújult biológia- és kémialaborjait – egy olyan projekt kézzelfogható eredményét, amely a közösség összefogásából született.

Megújult laborok – közös sikerünk ünnepe

A történet a „Fuss Neki!” mozgalommal indult, amely lehetőséget adott arra, hogy nagyköveteink és támogatóink segítségével forrásokat gyűjtsünk a laborok korszerűsítésére. Célunk az volt, hogy modern, inspiráló környezetet teremtsünk a természettudományok iránt érdeklődő diákok számára – olyan tereket, ahol a kíváncsiság, a felfedezés és a tapasztalati tanulás valódi élménnyé válik.

Az avatóünnepségen nemcsak megköszöntük a támogatást, hanem be is mutattuk az elkészült fejlesztéseket. A biológia laborban vendégeink kipróbálhatták az új mikroszkópokat, paradicsomszövetet és különböző előkészítményeket vizsgáltak, korallt figyeltek meg, belelapoztak az új atlaszokba, valamint részletes maketten tanulmányozták az emberi agy szerkezetét.

A kémia laborban látványos kísérletek következtek: vizet bontottunk, színes csapadékokat létrehozó cseppkísérleteket végeztünk, és ezüsttükröt készítettünk kémcsőben – nagy sikert aratva a résztvevők körében.

Ez a projekt nem csupán új bútorokat és eszközöket jelent, hanem új lehetőségeket is: versenyfelkészítőket, szaktáborokat, élményszerű tanórákat és inspiráló műhelymunkát. Hálásak vagyunk minden nagykövetnek és támogatónak, akik hittek bennünk, és hozzájárultak ahhoz, hogy mindez megvalósuljon.

Közös munkánk eredménye mostantól a diákok jövőjét, fejlődését szolgálja.

Fotógaléria

Társadalomtudományok Tantárgyverseny
2026-03-08

A Márton Áron Főgimnázium adott otthont a társadalomtudományok tantárgyverseny megyei szakaszának 2026. március 8-án.

Történelem Tantárgyverseny megyei szakasz
2026-03-07

A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola adott otthont az Országos Történelem Tantárgyverseny megyei szakaszának 2026. március 7-én szombaton.

Fiú kézilabda bajnokság - megyei szakasz
2026-03-05

Március 5-én került sor az iskolák közötti kézilabda bajnokság megyei szakaszára, amelyet Székelyudvarhelyen szerveztek meg.