Mindhárman bravúros megoldásokkal értek el egymástól alig eltérő eredményeket az iskolai szakaszon, így a matematika és informatika versenyekre való készülés mellett lelkesen készültek a tantárgyverseny megyei fordulójára, amelynek házigazdája a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium volt.
2026. február 6-án Bodor Ádám, János Gergő Krisztián és Sajter Klaus, mindhárman a X. E matematika-informatika osztály diákjai részt vettek a megyei fordulón, ahol rendkívüli eredményeket értek el egy olyan versenyen, ahol hangtannal, alaktannal, mondattannal, szemantikával, valamint nem megszokott írásrendszerek megfejtésével kapcsolatos érdekes feladatokat oldottak meg. Idén, többek között a mandarin, gwoyen romatzyh és pinyin nyelvek dekódolása, román nyelvre fordítása volt az egyik feladat, matematikai műveletek megfejtésével összekapcsolva.
A versenyen résztvevők eredményeikkel bebizonyították, hogy a nyelvészet tulajdonképpen annak művészete, ahogy kreativitással a nyelv logikává alakítható, ez a fajta logika pedig a megismeréshez vezető út egy lehetséges új formája.
A megyei fordulón elért eredmény alapján Bodor Ádám továbbjutott a verseny országos szakaszára, Sajter Klausz megyei harmadik helyezést ért el, János Gergő Krisztián pedig dicséretet érdemelt.
Diákjainknak gratulálunk, eredményeikre büszkék vagyunk!