Újabb kiemelkedő eredmények a TUDOK-on Pécsett

2026-03-28

A 2026. március 27-28. között megrendezett Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferencia (TUDOK) döntőjének idén a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma adott otthont.

Újabb kiemelkedő eredmények a TUDOK-on Pécsett

A rangos tudományos eseményen négy országból (Magyarország, Románia – Erdély, Szlovákia – Felvidék, Szerbia – Vajdaság) érkező diákok 77 dolgozatot 11 szekcióban mutattak be, összesen 97 résztvevővel. Iskolánkat két tanuló képviselte a megmérettetésen, akik dobogós helyezéseket értek el. A diákokat a versenyre dr. Tódor Imre kísérte el.

  1. Ferencz Kincső,B (társadalomtudományok) osztályos tanuló, a Szociológia, irodalom, nyelvészet szekcióban mutatta be „A középiskolás tanulók előítéleteit és társadalmi attitűdjeit alakító fő tényezők vizsgálata” című dolgozatát. Előadását a zsűri II. díjjal jutalmazta, kiemelve a kutatás aktualitását és elemző jellegét. Kincső felkészítő és mentortanára: dr. Tódor Imre.
  2. Kenyeres Mátyás, 12.B (társadalomtudományok) osztályos tanuló, a Helytörténet, történelem, néprajz, életpályakutatásszekcióban ismertette „Szakrális tradíciók a Kis-Homoród menti unitáriusok körében” című kutatását. Munkáját a zsűri a szekció legmagasabb elismerésével, Nagydíjjal jutalmazta, kiemelve a dolgozat tudományos megalapozottságát, alaposságát és egyedi megközelítését. Mátyás felkészítő- és mentortanárai: Csonta Noémi és Tódor Imre.

A kétnapos rendezvény nemcsak verseny volt, hanem inspiráló közösségi tér is, ahol a tudomány iránt érdeklődő diákok találkozhattak. A résztvevők a Hargita Megyei Kiválósági Központ társadalomtudományi csoportjának tagjai, amelynek keretén belül dr. Tódor Imre személyre szabott felkészítést tart számukra. Szívből gratulálunk tanulóink kiemelkedő eredményeihez, valamint felkészítő és mentortanáraiknak is! További sikereket kívánunk a további tudományos pályájukon!

Köszönjük a Márton Áron Egyesületnek az anyagi támogatását!

 

Gellu Naum Versünnep
2026-05-17

Versek, költők, kultúrák és nyelvek találkoztak május 15-17. között Predeálon a Select Villában.

Különleges kémiaórák
2026-05-13

Május 11-13. között a Márton Áron Főgimnázium kilencedikes évfolyama és négy tizedikes osztálya különleges kémiaórákon vehetett részt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kémia Karának mesteris hallgatóinak, Szász Andreea-Anitának és Biró Leventének a vezetésével.

XIX. Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny
2026-05-10

2026. május 8-10 között zajlott a XIX. Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny országos szakasza Marosvásárhelyen.