Szülők Farsangi Bálja

2013-01-28

Közel két évtizedes hagyománnyal bír iskolánkban a szülők farsangi bálja, melynek céljai között kiemelkedő helyet foglal el a szülők és pedagógusok találkozása, kötetlen beszélgetése. A hagyományokhoz híven a bál bevételét elsősorban a tehetséges tanulók versenyköltségeinek fedezésére, az évkönyv kiadására, valamint az áprilisi Tehetségnap megszervezésére fordítjuk.

Szülők Farsangi Bálja

 

A bál kezdetén Varga László igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd a szülőbizottság részéről Kántor Zsuzsánna szülő mondta el gondolatait. Első műsorszámként a Zsigora néptánc-együttes farsangtemetés részletet mutatott be, majd sóvidéki táncokkal folytatták, ezután pedig társasági táncbemutatót tartott két végzős tanulónk, Bálint Henrietta és Kolumbán Álmos. A zenét Csáki János és zenekara biztosította, Abodi Nagy Blanka énekelt.

Jó hangulatban – tánccal, nevetéssel – hajnalig tartott a mulatság, a tombolahúzás pedig sok szülőnek, tanárnak hozott szerencsét.

Ezúton is köszönöm mindenkinek a szervezésben nyújtott sok segítséget, a felajánlott tombolatárgyakat és nem utolsó sorban a részvételt!

Juhász-András Réka aligazgató

 

http://szekelyhon.ro/videos/view/2035/farsangi-bal-a-marton-aron-gimnaziumban.html

Társadalomtudományok Tantárgyverseny
2026-03-08

A Márton Áron Főgimnázium adott otthont a társadalomtudományok tantárgyverseny megyei szakaszának 2026. március 8-án.

Történelem Tantárgyverseny megyei szakasz
2026-03-07

A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola adott otthont az Országos Történelem Tantárgyverseny megyei szakaszának 2026. március 7-én szombaton.

Fiú kézilabda bajnokság - megyei szakasz
2026-03-05

Március 5-én került sor az iskolák közötti kézilabda bajnokság megyei szakaszára, amelyet Székelyudvarhelyen szerveztek meg.