2013. december 17-20. között elsősorban hagyományos rendezvényeinkkel készültünk a karácsonyra. A diákönkormányzat által szervezett programok mellett (teaház, filmklub, karácsonyi bál), újra megrendezésre került a karácsonyi vásár, ahol a diákok saját készítésű ötletes, szép ajándéktárgyakat, díszeket, ékszereket és finom süteményeket árusítottak jelképes összegekért.
A karácsonyváró műsort december 18-án délután a szülők és az érdeklődő tanulók, december 19-én délelőtt pedig az aktív és nyugdíjas pedagógusok, valamint a végzős osztályok nézhették meg. Iskolánk kórusa után a dalcsoport zenés-verses össszeállítása következett, majd a Zsigora együttes tagjai bemutatták az Advent Budapesten rendezvénysorozaton előadott lövétei betlehemes-játékot.
Az ünnepség végén Varga László igazgató osztotta meg ünnepi gondolatait, majd az iskola vezetőségének nevében boldog ünnepeket kívánt a jelenlévő diákoknak és tanároknak.
Július 25-én, 26-án, 29-én és 30-án 9 és 13 óra között szeretettel várjuk azon diákokat, akik felvételt nyertek iskolánk IX. osztályaiba.
Augusztus 26-29 között kémia táborra kerül sor, melyet iskolánkban szerveznek a Csíkszereda Városháza és a Márton Áron Egyesület támogatásában.