Különdíj iskolánknak az "Építsd meg a Naprendszert ! " pályázaton

2016-05-18

A  szegedi székhelyű Partiscum Csillagászati Egyesület   pályázatot hirdetett középiskolai tanulók részére „Építsd meg a Naprendszert” címmel, amelyen  iskolánk  különdíjat nyert el.

A Márton Áron Főgimnázium pályázatát Varga László igazgató koordonálta, a pályamunkákat László Szilvia , Gyulai Réka(IX.C), Kis Ádám és Lőrincz Barnabás Attila korábbi  végzősök , valamint a IX. B osztály diákjai készítették; a kiállítás megvalósításában közreműködtek Halász Gyöngyi, Péli Bálint , Ráduly Margit tanárok és Mánya Orsolya laboráns.
 

Az eredmények és a díjazott pályaművek az alábbi oldalon láthatók:

IRIS Őszi Szavalóverseny
2025-12-04

November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.

Nemzetközi olimpikonok díjazása
2025-12-03

2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.

Első helyezés a Perpatvar vitaversenyen
2025-11-26

2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.