Beszámoló A mi Európánk nemzetközi vetélkedőről

2017-03-25

A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület A mi Európánk címmel vetélkedőt hirdetett a határon túli és magyarországi középiskolások számára. 61 háromtagú csapat küldte el a két internetes feladatsor megoldásait, többek között a Márton Áron Főgimnázium több tanulója is. A döntő március 25-én, szombaton a székesfehérvári Németh László Általános Iskolában került megrendezésre. A legjobb tizenkét csapat jutott ide be. Versenyzők érkeztek  Magyarország különböző városaiból, de a szlovákiai Nagymegyerről és a szerbiai Óbecséről is. Romániából egy szatmárnémeti csapat, valamint mi - Csíkszereda képviselőiként -  vettünk részt.

Beszámoló A mi Európánk nemzetközi vetélkedőről

Az első fordulóra a pákozdi Katonai Emlékparkban került sor, ahol 10 feladatot kellett teljesítsünk. Ott kis ünnepséget szerveztek a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából.Ezután visszautaztunk Székesfehérvárra, ahol folytattuk a versenyt. Változatos feladatok sorozatával tették próbára tudásunkat. Előzetes feladatokkal is készülnünk kellett: plakátot készítettünk, esszét írtunk, és egy színdarabot tanultunk be, amit ott elő kellett adjunk.

A felkészülés sok munkát és időt vett igénybe. Számos új ismeretet sajátítottunk el a következő témakörökben:

  • Európa nagy folyói, különös tekintettel a Dunára és a hozzá fűződő stratégiára;
  • Európa országai, általános ismeretek, nemzeti jelképek, címerek, zászlók, egyéb jelzések;
  • közlekedés földön, vízen, levegőben;
  • nagy találmányok, híres európai feltalálók;
  • az Európai Unió története, különös tekintettel a Római Szerződésre.

Végül, a rangos megmérettetésen a X-dik helyet foglaltuk el.

Köszönjük iskolánk Igazgatóságának a támogatást, Béla bácsinak a kedvességet és  felkészítő tanárunknak, Nagy Veronkának a segítséget.

 

                                                                Dávid Viktória, Ilyés Paula, Szüszer-Nagy Tímea (XI. B)

Gellu Naum Versünnep
2026-05-17

Versek, költők, kultúrák és nyelvek találkoztak május 15-17. között Predeálon a Select Villában.

Különleges kémiaórák
2026-05-13

Május 11-13. között a Márton Áron Főgimnázium kilencedikes évfolyama és négy tizedikes osztálya különleges kémiaórákon vehetett részt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kémia Karának mesteris hallgatóinak, Szász Andreea-Anitának és Biró Leventének a vezetésével.

XIX. Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny
2026-05-10

2026. május 8-10 között zajlott a XIX. Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny országos szakasza Marosvásárhelyen.