Újabb programozói verseny az iskolánkban

2019-03-30

A tél folyamán keresett meg egy volt diákom, Nagy Tamás, hogy lehetőségünk van megszervezni iskolánkban is egy nagyszabású programozói versenyt. Ezt a versenyt 30-adik alkalommal szervezte meg a Catalysts szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég, amely központi vállalatának székhelye Ausztriában, Salzburgban található, Nagy Tamás pedig a kolozsvári leányvállalatánál dolgozik.

Újabb programozói verseny az iskolánkban

Ezt a versenyt most 27 európai, afrikai és dél amerikai városban szervezték meg. A verseny neve Catalysts Coding Contest (https://register.codingcontest.org/) és március 22-edikén Csíkszeredában a Márton Áron Főgimnázium is helyszínt biztosított a versenynek. Kolozsvárról négy szervező érkezett Sebestin Claudia, Nagy Tamás, Antal Balázs és Molnár Roland. A fiúk mindhárman az iskolánk volt diákjai, Claudia pedig az Octavian Goga Főgimnázium tanítványa volt. Hálásak vagyunk érte, hogy iskolánkban is megszervezték ezt a versenyt.

Ez egy csapatverseny, két kategóriában lehet indulni. A diákoknak szánt kategóriában egy csapat legfeljebb 10 főt számlálhat, míg az egyetemisták és más versenyzők számára fenntartott kategóriában legfeljebb csak 3 fős csapatok vehetnek részt. A csapattagok egyénileg regisztrálnak a verseny weboldalán, ami következtében hozzáférhetnek a korábbi versenyek feladataihoz és gyakorolhatnak, felkészülhetnek a versenyre. A csapatokat pedig be kell jelenteni, regisztrálni valamelyik helyszínre, ahol megszervezésre kerül a verseny. A verseny diákok számára két órás és egyetlen feladatot kapnak, de ennek a feladatnak 6 szintje van. A pontozásnál számít, hogy hány szintet sikerül teljesítsen a csapat illetve az, hogy egy szintet menni idő alatt teljesített. A jó hangulat és a kihívás mellett egy másik vonzó tényező, hogy minden helyszínen az első három csapatot díjazzák. Azok a csapatok, amelyek globális szinten a legjobb 25% közé kerülne, igénybe vehetnek a nyár folyamán egy gyakornokoskodási lehetőséget a Catalysts cégnél.

Ez alkalommal a csíkszeredai helyszínen, iskolánkban, összesen 32 diák 10 csapatban indult, 5-5 csapat a Márton Áron Főgimnáziumból és az Octavian Goga Főgimnáziumból. A verseny nagyon jó hangulatban zajlott, a diákoknak tetszett a feladat és nagyon élvezték a csapatmunkát, ugyanis ilyesmire ritkán van lehetőségük, mivel a programozói versenyek túlnyomó része egyéni verseny. Fényképezkedéssel és a díjkiosztással végződött a verseny. Eredmények:

  1. helyezett csapat: 2 SLOW 2 WIN 2 DUMB 2 QUIT, az Octavian Goga Főgimnáziumból. Csapattagok: Gane Alexandru Adrian, Galea Útefan és Bujac Cosmin, mindannyian XII. osztályos tanulók.
  2. helyezett csapat: ROBIK ÉS AZ ALLERGIÁS, a Márton Áron Főgimnáziumból. Csapattagok: Jánó Róbert, Lázár Róbert Vencel és Imre Botond, mindannyian IX. osztályos tanulók.
  3. helyezett csapat: ANTISZOCIÁLISAK TÁRSASÁGA, a Márton Áron Főgimnáziumból. Csapattagok: Nagy Mátyás, Tankó-Gábor Tamás és György Ferenc, mindannyian X. osztályos tanulók.
  4. helyezett csapat: PROMIO, a Márton Áron Főgimnáziumból. Csapattagok: Molnár-Barabás Ákos és Péter István, mindannyian XII. osztályos tanulók.
  5. helyezett csapat: ALGORITMICATORII, az Octavian Goga Főgimnáziumból. Csapattagok: Tompea Radu, Vîga Bogdan, Oltean Marius, Ionescu Cristian és Szabó Szilárd, mindannyian XII. osztályos tanulók.

Az első három csapat értékes díjakkal gyarapodott:

  1. díj: egy Nintendo gaming konzol.
  2. díj: egy hordozható JBL Xtreme hangfal.
  3. díj: egy Razer BlackWidow X gaming billentyűzet.

Ezen kívül a díjazott és dicséretes csapatok tagjai a Catalysts cég és a verseny logójával ellátott kupákat, érmeket, pólókat, golyóstollakat, vizes palackokat és USB típusú csatlakozásváltókat kaptak ajándékba.

Gratulálok minden versenyzőnek!

A verseny különböző helyszínein készült fényképeket meg leget tekinteni, kedvelni vagy megosztani a verseny facebook oldalán:

https://www.facebook.com/CodingContest.org/?mc_cid=5a68eb61c8&mc_eid=4295ec186b

A verseny következő alkalommal november 8-adikán kerül megszervezésre. Remélem, hogy akkor is eljönnek a szervezők és az iskola vezetősége támogatja, hogy iskolánk adjon helyet a versenynek és az informatika szaktermeinkben zajlódjon le.

Még egyszer a versenyzők nevében is köszönetet mondok a szervezőknek és az iskola vezetőségének. Köszönjük!

A fényképeket Simon Norbert fotós készítette. Neki is köszönjük!

 

2019. március 30

Demeter István-Hunor

 

 

Tanévnyitó
2024-09-06

A tanévnyitó programja

Beiratkozási tájékoztató
2024-07-24

Július 25-én, 26-án, 29-én és 30-án 9 és 13 óra között szeretettel várjuk azon diákokat, akik felvételt nyertek iskolánk IX. osztályaiba.

Ionvadászat tábor
2024-07-21

Augusztus 26-29 között kémia táborra kerül sor, melyet iskolánkban szerveznek a Csíkszereda Városháza és a Márton Áron Egyesület támogatásában.