Az idei tanévben Iskolánkból a 2018. december 7-8. között a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban megrendezésre kerülő XVII. TUDEK országos verseny szociológia-pszichológia szekció (Gergely Katalin ésTatár Noémi – I. díj), valamint a társadalomtudományok szekció (Moldovan Franciska ésRafain Kinga – I. díj) győztesei képviselhették Iskolánkat és térségünket a verseny nemzetközi szakaszának döntőjén.
Az idei TUDOK (Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferencia) rendezvényének, amelynek időpontja március 29-30. között zajlott, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium adott otthont. Csapatunk, melynek kísérő tanára dr. Tódor Imre társadalomtudományokat oktató tanára volt, 15 órai utazás után érkezett meg a helyszínre.
A 12 szekcióban elhangzott 84 előadásra a pénteki nap délutánján és a szombati nap délelőttjén került sor. Mindeközben szervezett és szabadon választott kulturális programokon lehetett részt venni, mint a Fridrich féle Fényírda (fényképészeti kiállítás), valamint az Omega „Gyöngyhajú lány” című kiállítás megtekintése a Koszta József Múzeumban, fürdés a Szentesi Termál Gyógyfürdőben. A szociológia-társadalomtudományok szekcióban összesen hét, míg a pszichológia szekcióban hat előadás hangzott el a Kárpát-medence országaiból érkező kutató diákok részéről. Az eltérő társadalmi mechanizmusok elemzéseivel foglalkozó roppant érdekes, igényes és precíz tudományossággal körbejárt, ugyanakkor aktuális kutatások eredményeit hallhattuk és ismerhettük meg a diákok bemutatóiból.
A pszichológia szekcióban Gergely Katalin és Tatár Noémi (XI.B, társadalomtudományok) szerzőpáros a „Fuss a jegyeidért! Milyen mértékben hat a sport a középiskolás tanulók tanulmányi eredményességére?” című kutatásuk eredményeit ismertették. Felkészítő és egyben mentortanáruk dr. Tódor Imre, iskolánk társadalomtudományokat oktató tanára, volt. A kutatásuk célját a sportolás és a tanulmányi eredményesség közti kapcsolat vizsgálata képezte. Elemzésük által megpróbáltak válaszokat találni arra az általános jellegű kérdésre, miszerint a sport pozitív vagy negatív hatást gyakorol a tanulók tanulmányi eredményességére? Kvantitatív típusú kutatásuk célcsoportját az iskola tanulói képezték, mintavételükbe a leigazolt sportolók mind bekerültek és hozzájuk osztályonként párokat rendeltek, hogy az összehasonlítható legyen. A kvantitatív típusú kutatásuk eszközéül a kérdőívet alkalmazták, és az eredmények elemzését, kiértékelését statisztikai program segítségével hajtották végre. Azt találták, hogy a sportolók tanulmányi eredményességére a sport negatív hatást fejt ki, viszont a többrétegű elemzés eredményei arról tanúskodnak, hogy egyrészt a szabadidős tevékenységként űzött sportolók körében a sport pozitív hatást fejt ki a tanulmányi eredményességre, ahogyan az egyéni sportot űzők körében is.
A szociológia – társadalomtudományok szekcióban Moldovan Franciska és Rafain Kinga (XI.B, társadalomtudományok) mutathatták be a szintén diáktársaik körében elvégzett kvantitatív kutatásának összefoglaló eredményeit „Összefüggések amelyek meghatároznak? Baráti kapcsolati hálók az osztályban” címmel. Felkészítő és mentortanáruk esetükben is dr. Tódor Imre volt. A kutatásuk célja az osztályközösségek feltérképezése és azok közt rejlő baráti kapcsolati hálók mechanizmusainak működésrendszere volt. Arra kíváncsiak, hogy kik is a központi figurák és miért, kik szorultak peremre és mik a jellemzőik, valamint hogy mi az összetartó erő az adott osztályközösségben. Kutatásukat a Márton Áron Főgimnázium 10. és 12. évfolyamok humán-tagozatos osztályaiban végezték el, így a két évfolyam két osztályán belül kialakult viszonyrendszert egymáshoz viszonyítva is mérték. A kutatást a szociometria módszerének a segítségével végezték, ennek lépéseit a kérdőív kitöltetése, a táblázatszerkesztés (Excel), a szociogram ábrázolása, mutatók kiszámítása, majd a szociogram értelmezése képezte.
A zsűri a szociológia-társadalomtudományok szekció különdíját Moldovan Franciska ésRafain Kinga szerzőpárosnak ítélte, akik az oklevelek mellett értékes könyvutalványban részesültek és a káptalanfüredi nyári kutató diákok táborába kaptak meghívást. Gratulálunk tanulóinknak a színvonalas tudományos kutatói munkához, az elért eredményhez és sok sikert kívánunk a további kutatói pályájuk alakulásához!
Július 25-én, 26-án, 29-én és 30-án 9 és 13 óra között szeretettel várjuk azon diákokat, akik felvételt nyertek iskolánk IX. osztályaiba.
Augusztus 26-29 között kémia táborra kerül sor, melyet iskolánkban szerveznek a Csíkszereda Városháza és a Márton Áron Egyesület támogatásában.