II díjas dolgozat a Természet Világa Tudományos Diákpályázatán

2019-05-27

Egyre több törekvés mutatkozik a városban arra vonatkozóan, hogy többen is megismerjék a várostörténeti szempontból jelentős mozzanatokat. Ezek a törekvések, engem is mindig érdekeltek, hiszen különlegesnek tartom azt a lehetőséget, hogy egy másik kor lencséjén keresztül is megismerjem a várost, így örömmel láttam neki egy hasonló feladatnak.

II díjas dolgozat a Természet Világa Tudományos Diákpályázatán

Barta Mónika biológia tanárnő és Nagy Antal nyugalmazott fizika tanár hívták fel a figyelmemet egy pályázatra , amelyet évről évre meghírdet a Természet Világa folyóirat. A pályázat diákokat szólít meg, több  kategoriát foglal magába, a matematika, fizika és kémia mellett helyet kap a természettudományos múltunk felkutatása is. A felkészítőim tanácsára én ebben a kategóriában kezdtem el a kutatást, amihez Nagy Antal tanár úr közreműködésével kaptam segítséget.

Egy különleges esemény képezte az írásom tárgyát, Száva Zsófia segítségével megismerhettem és tanulmányozhattam azt az írásos emléket, amely Szent-Györgyi Albert csíkszeredai látogatásának részleteit tárja fel. Erről a látogatásról sokan hallottak már, azonban a Száva Zsófia tulajdonában levő naplótöredék eddig ismeretlen részleteit is bemutatja a nagy találkozásnak. A naplóban található beszámolókat Hirschné írta, Hirsch Hugó felesége. Hirsch Hugó alakja méltán nevezhető kiemelkedőnek Csíkszereda történetében, hiszen sokáig az egyetlen képzett sebész a városban, szakértelme és embersége is példás. Tulajdonképpen egy kis életet csempészett a csendes város éltébe, mert nagy társasági ember volt.

Vendégszeretetének köszönhető az is, hogy 1932 nyarán  Szent-Györgyi Albert családja és pár brit,  illetve szegedi kutató társaságában  Csíkszeredába utazott  és itt egy hónapot töltött. A naplóban leírtak megelevenítik az akkori várost és ami szintén nagyon érdekes, hogy egy teljesen új oldaláról ismerhetjük meg a két komoly tiszteletben álló orvost. Hirsch Hugó és Szent-Györgyi Albert barátsága az egyetemig vezethető vissza, Budapesten ismerkedtek meg és egész életük során tartották a kapcsolatot.

A vendégek el voltak ragadtatva a környezettől, nem is fogadták el a házban a szállást, inkább a Hirsch szanatórium udvarán húzták fel sátraikat, ezután pedig kezdetüket vették a nagy kalandok. Lóháton, kocsikkal, vagy éppen gyalogosan látogattak el a Hargitára, a Gyilkos-tóhoz, Békási- szoroshoz és a Karcfalvi Lokon együtt mulattak a falu népével. A túrák során mindkét orvos  mint ember nyilvánul meg, főznek, székely balladákat, népdalokat tanulnak és még táncolnak is.  Az egész találkozás egy kellemes, baráti hangulatban telt, amiről egy fényképalbum is tanuskodik, Szent-Györgyi Albert saját készítésű fényképeivel, a kirándulás kezdetétől egészen a hazautazásig. Ezt az albumot is volt lehetőségem megtekinteni. Szent-Györgyi Albert karácsonyi ajándékként küldte Hirschéknek,  az első lapra egy köszönetnyilvánítást írt, melyben az  itt töltött tartalmas hónapért mond köszönetet.

A napló, az album és Száva Zsófia elbeszélései alapján nekiláttam tehát e kirándulás összegzésének és e jelentős esemény alaposabb kutatásának. Az írást ezután elküldtem és pár hónap várakozás után megérkezett a válasz. Levélben értesítettek, hogy az írásomat díjazásra érdemesnek ítélte a szakmai zsűri, így meghívást kaptam az ünnepélyes keretek között tartandó díjátadóraés diákkonferenciára, a Magyar Tudományos Akadémia épületébe.

Budapestre érkezve egyre nagyobb megtiszteltetésnek éreztem, hogy részese lehetek egy ilyen komoly eseménynek. Az Akadémia épületébe belépve az öröm mellé némi izgalom is vegyült, ugyanis a diákkonferencia keretén belül nekem is fel kellett szólalnom, az írásomat bemutatva. A zsűri elismerésének nagyon örültem, úgy éreztem, hogy a munkám meg lett koronázva, hiszen az egészségtudományi kategória második helyezettje lettem. Az elismerésen kívül alkalmam nyílt meghallgatni más diákok kutatásának eredményeit, a fizika, kémia, vagy matematika területéről is. Megtiszteltetés volt találkozni a zsűrivel, akik nagyon tisztelték a munkánkat, illetve a többi pályázóval, akik hasonló érdeklődést mutatnak a természettudományok iránt.

Megtapasztalni a családias fogadtatást, az elismerést és belépni az Akadémia tiszteletet parancsoló épületébe olyan élmények voltak, amelyek buzdítanak a további munkára és életem meghatározó mozzanatának számítanak. Ezekért az élményekért szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették a munkámat.

Gyulai Réka, XII. C

Tanévnyitó
2024-09-06

A tanévnyitó programja

Beiratkozási tájékoztató
2024-07-24

Július 25-én, 26-án, 29-én és 30-án 9 és 13 óra között szeretettel várjuk azon diákokat, akik felvételt nyertek iskolánk IX. osztályaiba.

Ionvadászat tábor
2024-07-21

Augusztus 26-29 között kémia táborra kerül sor, melyet iskolánkban szerveznek a Csíkszereda Városháza és a Márton Áron Egyesület támogatásában.