Tízes mezőnyben végzett a harmadik helyen a Márton Áron Főgimnázium csapata, amelynek tagjai a jelenlegi XII.E matematika-informatika intenzív informatika osztály diákjai: Rokaly Barna, Péter Ákos és Szabó Balázs voltak.
voltakAz online térben 2020szeptember 23-án lezajlott jó hangulatú, színvonalas vetélkedő méltó módon tükrözte a Határtalanul program értékeit,közös kultúránk gazdagságát,szépségét,a megismerés,a barátság és az együttlét örömét Versenyzőinket-tudásuk,felkészültségük, kreativitásuk mellett-bizonyára az is segítette, hogy maguk is résztvevői voltak ennek a minden szempontból hasznos és sikeres programnak, amelybe iskolánk kezdettől fogva bekapcsolódott és folyamatosan jelen volt, számos osztállyal,sok-sok diákkal. Reméljük,hogy ez a fontos és tartalmas program hamarosan újra fog indulni, mindannyiunk örömére.A döntő teljes egészében visszanézhető a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján az alábbi linken:
https://bgazrt.hu/budapesti-felvideki-vajdasagi-es-szekelyfoldi-osztalyok-a-dobogon/
Varga László
November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.
2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.
2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.