Márton Áron Múzeum Csíkszentdomokoson

2010-10-16

2010. október 16-án iskolánk küldöttsége is részt vett a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum avatóünnepségén. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisén Dr. Jakubinyi érsek méltatta Márton Áron boldogemlékű püspök életét és munkásságát, majd ezt követte a falu központjában található Márton Áron szobor megkoszorúzása.

Márton Áron Múzeum Csíkszentdomokoson

 

A Községháza dísztermében Márton Áron emlékét idézték a meghívott előadók: Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Soós Károly teológus, a budapesti Márton Áron Társaság elnöke, valamint Tánczos Barna államtitkár. A múzeum hivatalos és ünnepélyes megnyitása és felszentelése után minden vendégnek lehetősége nyílt meglátogatni a tárlatot, felidézni a nagy püspök, Márton Áron életének és munkásságnak állomásait, megcsodálni a korhű fényképeket és emléktárgyakat.

Gratulálunk a Múzeum megálmodóinak és megalkotóinak és örülünk, hogy együtt ünnepelhettünk!

A résztvevők: Juhász-András Réka, aligazgató, Borsodi László nyugalmazott tanár, Borsodi L. László magyartanár, valamint a tanulók részéről: Kalamár Botond és Miklós Stefánia a IX. E osztályból,  Kedves Mónika X. A osztályból

http://www.martonaronmuzeum.ro

 

 

 

IRIS Őszi Szavalóverseny
2025-12-04

November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.

Nemzetközi olimpikonok díjazása
2025-12-03

2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.

Első helyezés a Perpatvar vitaversenyen
2025-11-26

2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.