Hagyományainkhoz híven ebben az évben is méltón emlékeztünk az 1848-49-es márciusi eseményekre.
Délelőtt iskolai ünnepséget tartottunk, amelyen az igazgatóhelyettes köszöntötte az osztályok képviselőit és a tanárokat, Bálint Márta (XI. B) elszavalta a Nemzeti dalt majd a kórus forradalmi dalokat énekelt. A Diáktanács Pilvax-kávéházat rendezett be a könyvtárban, ahol Both Beáta (XI. B) felolvasta a 12 pontot, majd alternatív kávéházi programokra is sor került.
Az iskolai programok mellett részt vettünk a városi rendezvényeken is:
o a Petőfi Sándor Általános Iskolában koszorúzott Barabás Gyöngyvér tanárnő és a XI. B osztály képviselői: Szász Imola, Lupán Estilla és Kovács-Szécsi Attila,
o a Nyergestetőn szervezett ünnepségen jelen volt Juhász-András Réka igazgatóhelyettes és Laczkó József matematikatanár, valamint a X. E osztályból Császár Szabolcs és Fehér Levente,
o a Vár-téren valamint a Gál Sándor szobornál koszorúzott Varga László igazgató, Juhász-András Réka igazgatóhelyettes, valamint a Diáktanács részéről András Piroska (X. D), Dragu Erika, Imets Villő, Lőrinczy Tamás (XI. A), Kovács-Szécsi Attila (XI. B), Dobos Levente (XI. D),
o A Városháza felkérésére Bálint Ákos X. E osztályos tanuló Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét szavalta el a Gál Sándor-szobornál, majd Pap Zsolt X. A osztályos tanuló Petőfi Sándor A márciusi ifjak című versét a kultúrházban tartott gálaműsoron szavalta el.
Ünnepélyes keretek között avattuk fel a Márton Áron Főgimnázium megújult biológia- és kémialaborjait – egy olyan projekt kézzelfogható eredményét, amely a közösség összefogásából született.
2026. február 12-én zajlott Székelykeresztúron a középiskolások U18-as megyei labdarúgó bajnoksága, ahol a MÁG csapata 3. helyezést ért el.
2026. február 2-6. között intézményünk két pedagógusa, dr. Boda-Székedi Eszter és dr. Tódor Imre, Erasmus+ mobilitási program keretében Prágában a Teaching in the AI Age (Tanítás az MI korában)című nemzetközi továbbképzésen vett részt.