AI: segítség vagy veszélyforrás? Iskolánk filológia szakos diákjai dobogós helyezéseket értek el a Venczel József esszéversenyen
AI: segítség vagy veszélyforrás?
Iskolánk filológia szakos diákjai dobogós helyezéseket értek el a Venczel József esszéversenyen
Iskolánk két XI.A filológia szakos diákja, Halász Kinga-Emőke és Keresztes Fanni, a mesterséges intelligencia használatának lehetőségei és veszélyei az oktatásban és azon túl címmel, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet által meghirdetett esszéversenyre beküldött pályamunkák a döntőben a harmadik helyezésben és dicséretben részesültek. A tanulók irányító tanára dr. Tódor Imre.
Gratulálunk diákjaink sikeréhez és eredményéhez!
November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.
2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.
2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.