Páratlan teljesítményt nyújtottak idén tanulóink az ONM országos szakaszán. Hargita megyét idén kizárólag a Márton Áron Főgimnázium tanulói képviselték, szám szerint négyen és mindenki éremmel tért haza, erre nem igazán volt példa az utóbbi harminc évben.
Természetesen a szervezők nem csak a versenyzésre gondoltak, hanem a szabadidős programokat is jól megszervezték a rendkívül hideg és esős idő ellenére is, így meglátogattuk Ipotești-en a Mihai Eminescu Emlékközpontot, Liveni-ben a George Enescu Emlékházat, ahol a zeneszerző született illetve a szucsávai vár helyreállított romjaival is megismerkedtünk.
A versenyen hagyományosan nagyon nehéz feladatsorokat kell megoldani, még nehezebb bekerülni az érmesek közé, hiszen nagyon sok, kitűnő román nyelvű középiskolával (is) versenyzünk. Idén is kettős díjazásban részesültek a résztvevők, Tanügyminisztériumi (MEC) díjakban, ez körülbelül az első 15-18 helyezést elért tanulót érinti, valamint a Romániai Matematikai Tudományok Társasága (SSMR) arany, ezüst és bronzérmet adományoz nagyjából a résztvevők felének.
Tanulóink a nehézségek ellenére szépen szerepeltek, a XI.E osztályos Bodor Mátyás (tanára Páll R. Olga) MEC dicséretet és aranyéremet szerzett, Sájter Klaus (tanára Csapó Hajnalka) a IX. E osztályból MEC dicséretet és ezüstérmet érdemelt ki és mindketten bejutottak a verseny következő válogatójára, amin Klaus részt is vett, valamint Bodor Ádám (tanára Csapó Hajnalka) a IX.E és Csomós Dávid (tanára Keresztes Olivér) a X.E osztályból bronzéremmel tért haza.
Teljes szívből gratulálunk nekik! Szép volt fiúk!
Páll R. Olga matematikatanár, a csapat kísérőtanára
Tartalmas és rendkívül letisztult háromnapos képzésen vett részt 2026. január 7–9. között tizenegy kollégánk a Jakab Antal Tanulmányi Házban, ráadásul nem akárkivel: Vidia Negrea, a resztoratív szemlélet egyik legismertebb és legelismertebb szakembere vezette a tréninget.
2025. december 15.-én Nagy Péter “Tegnap nélküli nap” című előadása gondolatébresztő volt mindenki számára.
Az Iskola másként hét egyik nagy előnye, hogy szabadon megválaszthatjuk a periódust. Hasznos és tartalmas másként tevékenységgel megtölteni ezt a hetet nem mindig könnyű, de az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva vagy a sikeres projektekre gondolva lelkesen szervezkedünk valamennyien, hogy diákjaink sok új tapasztalatot szerezzenek ezeken a napokon.