Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.
A hét első felében job shadowing keretében angolórákat látogattak a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumban és a Közös Igazgatású Szakközépiskolában. A helyi tanárokkal való módszertani tapasztalatcsere során betekintést nyerhettek más iskolák mindennapjaiba, tanítási gyakorlatába és oktatási szemléletébe.

A program második felében a pedagógusok részt vettek a „Mesterséges intelligencia oktatóknak” című képzésen. A tanfolyam gyakorlati példákon keresztül mutatta be, hogyan lehet a mesterséges intelligencia eszközeit tudatosan és felelősen - az adatbiztonságot és az etikus használatot szem előtt tartva -beépíteni a tanítási folyamatba. A képzés keretében egyúttal ízelítőt kaptak a metaverzum jövőbe mutató lehetőségeiből is, amely új távlatokat nyithat az oktatás világában.
Jókai Mór Az arany ember című regényének népszerűsítése céljából olyan szabadulószoba-projektet valósítottunk meg, amelyben a diákok maguk tervezhették meg a feladatokat.
Intézményünk könyvadományban részesült a Kriterion Alapítvány Csíkszereda „Könyvet iskoláknak 2026” programja keretében, a MOL Románia támogatásával.
🔭 Április 22-én, illetve 29-én a IX. A, B és X. A, B osztályok tanulói rendhagyó fizikaórán vettek részt.