Beszélgetés a Márton Áron Főgimnázium új iskolalelkészével, Kovács Szabolccsal

2026. szeptember 1-jétől nagyméltóságú és főtisztelendő dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek tusnád-verebesi plébánosi teendői mellett kinevezte a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium iskolalelkészévé. Volt-e korábban hasonló feladatköre? Milyen indíttatásból vállalta el ezt a megbízatást?

Igen, korábban is volt már hasonló megbízatásom. Rövid ideig a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban szolgáltam iskolalelkészként. Az iskolai jelenlét mindig nagy öröm volt számomra. Hiszem, hogy az iskolalelkészi szolgálatnak fontos szerepe van az egyház és a fiatalok életében is. A legfontosabb feladatunk egyszerűen jelen lenni közöttük: szeretni, meghallgatni őket és mellettük állni örömeikben, kérdéseikben és nehézségeikben. Azért vállaltam örömmel ezt a megbízatást, mert nagy lehetőséget látok benne: nap mint nap sok tehetséges és értékes fiatallal találkozhatok, akiknek az életét talán egy kicsit szebbé és jobbá tehetem. A legnagyobb motivációm, hogy megmutassam nekik a Jóisten szeretetét, és segítsek felfedezni, milyen fontos helye lehet Istennek az életükben. Ezt megmutatva nekik, magam is sokat fejlődhetek, és tanulhatok tőlük.

Hogyan látja diák önmagát és a mai diákokat? Milyen hasonlóságokat és eltéréseket észlel?

Számomra minden tanévkezdés különleges tapasztalat: egy kicsit úgy élem meg, mintha ismét elsőosztályos lennék a kezdet minden szépségével, izgalmával és bizonytalanságával együtt. A mai diákokat szemlélve nem látok alapvető különbséget közöttük és egykori diák önmagam között. Ugyanolyan kíváncsiak, tele vannak kérdésekkel, tervekkel és álmokkal. Talán az életük mégis nehezebb, mint a miénk volt, pedig én sem tartozom még az idősebb nemzedékhez. Sokszor azt érzem, hogy nehezen találják a helyüket a saját világukban, a társadalomban, sőt olykor az egyházban is. Iskolalelkészként szeretnék segíteni nekik abban, hogy otthont és kapaszkodókat találjanak.

Azt is megtapasztaltam, hogy a mai fiatalok nagyon kritikusak, és talán ezt szeretem bennük a leginkább. Ha valamit megkérdőjeleznek, vagy kritikával illetnek, az azt jelenti, hogy foglalkoztatja és érdekli őket. Ez pedig rendkívül fontos. Azt is látom, hogy ha valódi tartalommal töltjük meg a közösen töltött időt, azt őszintén értékelik, és nagyon sok szép, értékes dolgot tudunk együtt megvalósítani.

Mit gondol, a jézusi tanítás hogyan tehető hozzáférhetővé a 14–18 éves fiatalok számára? Hogyan szólíthatók meg?

A jézusi tanítás mindig aktuális: nem megy ki divatból, mert az ember legmélyebb kérdéseire ad választ. Éppen ezért minden korosztály, így a 14–18 éves fiatalok számára is hozzáférhető. Az én feladatom az, hogy ezt hitelesen, érthetően és derűvel képviseljem, úgy, ahogyan Jézus is tette. Kissé profán hasonlattal élve, ez egy kicsit olyan, mint egy jó PR-menedzser feladata: meg kell mutatnia másoknak annak az értékét és szépségét, amit képvisel. Ezt talán éppen Jézus tette a legjobban a maga korában, mert ismerte az emberek életét, kérdéseit és nehézségeit, az ő nyelvükön szólt hozzájuk, szeretettel fordult feléjük, és személyes példájával tette hitelessé tanítását. Nekünk sem kell valami egészen újat kitalálnunk: azt kell tennünk, amit Jézus tett, csak a mai fiatalok nyelvén. Őszinteséggel, szeretettel, nyitottsággal és valódi örömmel lehet megszólítani őket. Az örömhírt nem lehet kedvetlenül, „besavanyodva” továbbadni, csak derűvel és lelkesedéssel válhat vonzóvá. Ha a diákok megérzik a jézusi tanítás lényegét és ízét, akkor szerintem a kommunikációs nehézségek is feloldódnak. Ebben teljes szívemből hiszek, és az eddigi tapasztalataim is ezt igazolják.

Milyen többletjelentése van az ön számára, és milyen természetű kihívást jelent, hogy egy olyan iskola lelkésze lett, aki Tiszteletremlétó Márton Áron püspök nevét viseli?

Hatalmas jelentősége van. Nagy megtiszteltetés, ugyanakkor mérhetetlenül nagy felelősség is, hiszen az ő neve az igazsághoz való hűséget, a bátor kiállást, az emberek szeretetét és az Isten iránti rendíthetetlen bizalmat jelenti. Ezt a felelősséget azonban nem úgy élem meg, mint amelynek egyedül kell megfelelnem. Hiszem, hogy Áron püspök úr mindenben a segítségemre lesz. Imáimban gyakran megkérdezem tőle, hogy egy-egy helyzetben mit kellene tennem, és kérem, hogy járjon közben értem. Ezért bizalommal tekintek erre a szolgálatra: Áron püspök úrral közösen, az ő példáját követve és közbenjárására támaszkodva igyekszünk majd megoldani a feladatokat.

Korábbi érseki titkári szolgálatom idején abban a különleges lehetőségben volt részem, hogy az érseki palotában Áron püspök úr egykori szobája mellett lakhattam. Már akkor is sokat jelentett számomra ez a közelség: naponta emlékeztetett a személyére, a helytállására és a lelki örökségére. Ezt a kapcsolatot és örökséget szeretném most továbbvinni iskolalelkészi szolgálatomban is. Az iránta érzett tisztelet számomra nem csupán az ünnepi megemlékezésekhez kapcsolódik, hanem a mindennapjaim része. Azt szeretném, hogy ez így is maradjon, és hogy az iskola fiataljai is mindinkább megismerjék azt a lelki örökséget, amelyet Márton Áron püspök ránk hagyott.

Korábban ft. Sárközi Sándor SP piarista szerzetes látta el gimnáziumunk iskolalelkészi feladatait, aztán kétévnyi szünet következett. Egyeztetett-e esetleg elődjével? Milyen elképzelései, tervei vannak iskolánkban, akár a diákokra, akár a pedagógusokra gondolva?

Sárközi atyával sajnos még nem sikerült kifejezetten az iskolalelkészi szolgálatról egyeztetnem, bár néhány alkalommal már személyesen is találkoztunk. Nagyon felnézek rá, és sok jót hallottam arról a szolgálatról, amelyet ebben az iskolában végzett. Ez az interjú most arra is jó ötletet adott, hogy mindenképpen megkeressem, és beszélgessek vele a tapasztalatairól. Egyházmegyés papként bizonyára sokat tanulhatok tőle. Ő piarista szerzetesként sajátos lelkiséggel és karizmával tudott jelen lenni az iskola életében. Csendes, ugyanakkor rendkívül fontos szolgálatának hatása mindmáig érezhető, ezt már az itt töltött rövid idő alatt is megtapasztaltam. Szeretném megismerni és megbecsülni mindazt, amit ő elkezdett és felépített.

Nagyon sok elképzeléssel és ötlettel, de mindenekelőtt nyitott szívvel érkeztem az iskolába. Nem szeretnék azonban előre elkészített terveket ráerőltetni a közösségre. Először szeretném megismerni a diákokat és a pedagógusokat, meghallgatni őket, és velük együtt felismerni, mire van igazán szükségük. Legfőbb célom a csendes és megbízható jelenlét: ott lenni a fiatalok és a pedagógusok mellett, és szerény képességeimmel segítségükre lenni mindenben, amiben csak tudok. Azt remélem, hogy egymást támogatva, közösségként együtt válhatunk egyre krisztusibbá.

Kérdezett:
Borsodi L. László