Korcsoportjukban (XI-X osztály) Kurkó Mihály Zsolt ötödik helyezést ért el, Csutak Balázs hetedik, Sandy Bálint Mátyás és Antal Balázs a kilencedik és tizedik helyen végeztek. Ha a teljes IX-XII osztályos mezőnyt tekintjük akkor mind a négy diák az elért pontszámaik alapján a mezőny első felébe került. A budapesti döntőre ketten jutottak tovább, Kurkó Mihály Zsolt és Csutak Balázs.
Akárcsak az elmúlt 20esztendőben, idén is sor került a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjére, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) és a Sapientia – EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának szervezésében. A versenyzők három korcsoportra osztva versenyeznek. Az első az V-VIII osztályosok, a második a IX-X osztályosok és a harmadik a XI-XII osztályosok korcsoportja. Ezt a versenyt a Román Oktatási Minisztérium országos szintű tantárgyversenyként ismerte el.
Az erdélyi döntőre öt diák jutott tovább a Márton Áron Gimnáziumból: Antal Balázs, Csutak Balázs, Kurkó Mihály Zsolt, Nagy Tamás és Sandy Bálint Mátyás, mindannyian a X-edik E, matematika – intenzív informatika szakos osztály diákjai. Sajnos csak négyen vehettek részt a versenyen, mert Nagy Tamás jégkorongozó lévén a jégkorong csapattal kénytelen volt Magyarországra utazni.
A január 14-én lezajlott verseny eredményeit január 31-én kaptuk meg a szervezőktől. Örömmel nyugtáztam a résztvevő diákok által elért nagyon jó teljesítményt, amelyet akár kiválónak is tekinthetünk, ha figyelembe vesszük, hogy ez az első számítógép programozás verseny, amelyen a fent említett diákok részt vettek.
A verseny következő és egyben végső szakaszára Budapesten kerül sor március 3-án, az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezésében.
2012. február 1
Demeter István-Hunor
Július 25-én, 26-án, 29-én és 30-án 9 és 13 óra között szeretettel várjuk azon diákokat, akik felvételt nyertek iskolánk IX. osztályaiba.
Augusztus 26-29 között kémia táborra kerül sor, melyet iskolánkban szerveznek a Csíkszereda Városháza és a Márton Áron Egyesület támogatásában.