Középiskolások hosszú hétvégéje – élménybeszámoló

2013-10-13

Idén első alkalommal szervezte meg a kolozsvári BabeÚ-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata a „Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n” elnevezésű háromnapos rendezvényét, az erdélyi magyar középiskolások számára. A nyílt napokra 2013. október 11-13. között került sor, azzal a céllal, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek aBBTE életébe.

Középiskolások hosszú hétvégéje – élménybeszámoló

A mi iskolánkból öt diák jelentkezhetett: Makai Edina (XI. B), Bőck Noémi, Szőcs Csilla, Gál Brigitta, Miklós Hanna (XII. B). Igazán szerencséseknek éreztük magunkat, hogy ennek a hétvégének a részesei lehettünk. Az utazás fáradalmait feledtette velünk Kolozsvár. A város nosztalgikus kávéházai, illatos butikjai, végigtűzdelt utcái, fenséges épületei, valamint az állandó vásár a központban, lenyűgöző látványt és hangulatot nyújtott.

Elismerésre  méltó, ahogyan az egyetem mindent a legapróbb részletekig megszervezett, az odalátogató diákokat egyáltalán nem hagyták unatkozni. Az egyetemhez kedvet csináló előadások színvonalasak és szórakoztatóak voltak. Az ellátás, különösen az étkeztetés, már-már az elit kategóriába volt sorolható. A szervezett városnézés és a színházi előadás pedig már csak hab volt a tortán.

Hálás köszönet a BBTE-nek, amiért egy felejthetetlen hétvégével ajándékoztak meg minket!

 

Bőck Noémi XII. B

Resztoratív szemlélet
2026-01-09

Tartalmas és rendkívül letisztult háromnapos képzésen vett részt 2026. január 7–9. között tizenegy kollégánk a Jakab Antal Tanulmányi Házban, ráadásul nem akárkivel: Vidia Negrea, a resztoratív szemlélet egyik legismertebb és legelismertebb szakembere vezette a tréninget.

Tegnap nélküli nap
2025-12-20

2025. december 15.-én Nagy Péter “Tegnap nélküli nap” című előadása gondolatébresztő volt mindenki számára.

A X.D az Iskola Másként hete
2025-12-19

Az Iskola másként hét egyik nagy előnye, hogy szabadon megválaszthatjuk a periódust. Hasznos és tartalmas másként tevékenységgel megtölteni ezt a hetet nem mindig könnyű, de az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva vagy a sikeres projektekre gondolva lelkesen szervezkedünk valamennyien, hogy diákjaink sok új tapasztalatot szerezzenek ezeken a napokon.