Nem mindennapi látogatás

2014-05-28

2014 június 28-án meglátogatta iskolánkat prof. Dr. Somogyi Péter neurobiológus, agykutató, az Oxfordi Neurofarmakológiai Intézet igazgatója, a Ramon y Cajal tehetségkutató program megálmodója és támogatója. 

A programba, ami lényegében egy pályáztatási folyamat két fordulóval (verseny formájában), iskolánk öt éve kapcsolódott be.

Idén újból van díjazottunk, a XII. természettudományi osztály tanulója, Péter Orsolya. Megosztott második helyezést érdemelt ki,és élve az ösztöndíj nyújtotta támogatás lehetőségével nyáron,Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében vehet részt egy tanulmányi-kutatói tapasztalatszerzésen, ismerkedhet a neurobiológia rejtelmeivel és szépségeivel.

Nos a professzor úr fontosnak tartotta, hogy ennyi év együttműködés kapcsán iskolánkat meglátogassa.

A meglehetősen szorosra beosztott program ellenére,majd két órát töltött iskolánkban,ez idő alatt találkozott Varga László igazgatóval, és Juhász András Réka , igazgató-helyettessel, találkozott érdeklődő diákokkal.

A diákok az iskola dísztermében gyűltek össze és érdeklődve követték a rögtönzött kiselőadást.

 A professzor úr röviden elmesélte életútját amíg kutatóvá vált,érdeklődését a természet iránt, az élő történéseinek titkai iránt, és biztosította a hallgatóságot a felől, hogy minden, az életünket kísérő siker, munkánkban adódó eredmény hosszas, kitartó, fáradtságot nem ismerő, munka eredménye.(A kitartó, fáradságos munka már négy éves kora óta mindennapjainak része, ugyanis gyermekkorától kezdődően sokat segítette amúgy is sokat dolgozó szüleit!)

A diákok kíváncsi kérdései nyomán kitért arra, hogy milyen nagy tisztelője és követője volt Szentágothai János iskolát teremtő munkásságának. Beszélt röviden a kutató-egyéniség különc mindennapjairól, és kitért a vezető beosztásban – az élet különböző területein – munkájukat végző, befolyásukat esetlegesen gyakorló, intézményvezetők, kutatók, politikusok, orvosok,pedagógusok felelősségéről.

Nem utolsósorban, kérdésekre válaszolva, beszélt kutatási témáiról, a kutatás irányzatairól és a kutatási eredmények mindennapjainkban tetten érhető következményeiről.

Végezetül egy rövid séta erejéig megtekintette az iskolát, a biológia szaktermet és röviden szólt a lelkiismeretes pedagógusi munka szépségéről és fontosságáról.

Barta Mónika, biológiatanár

IRIS Őszi Szavalóverseny
2025-12-04

November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.

Nemzetközi olimpikonok díjazása
2025-12-03

2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.

Első helyezés a Perpatvar vitaversenyen
2025-11-26

2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.