Az idén a romániai országos informatika versenyre ketten jutottunk tovább a Márton Áron Főgimnáziumból.
Craiovára, ahol a versenyt tartották, az Udvarhelyről továbbjutó diákokkal mentünk. Két napból állt a verseny, mindkét nap 4-4 órás versennyel. Nekem első nap jól ment, míg a második nap nem annyira, de így is 33. lettem a 115 tízedik osztályos versenyző közül. Ennek köszönhetően bronzérmet kaptam és továbbjutottam az olimpiai válogatóversenyre (románul „baraj”). De sajnos csak egyedül a csapatból, a többiek emiatt hamarabb hazamentek, engem rábíztak a Kovászna megyei kísérőtanárra. A sepsiszentgyörgyi diák, aki ugyancsak továbbjutott az olimpiai válogatóversenyre, nem jött el, így végül egyedül vettem részt. Itt a tételeket nem fordították le magyarra, ennek ellenére tetszettek a feladatok. Együtt versenyzett a 9-12. osztály, és 47. lettem a 158 versenyző közül. Az idén már nem tűnt annyira lehetetlennek, hogy bekerüljek az első 20 közé, akiket visznek felkészítő táborba, hogy a nemzetközi versenyeken szerepeljenek.
Remélem, hogy jövőre többen megyünk a Márton Áron Főgimnáziumból, hogy ne legyek egyedül a fényképen.
Kacsó Péter-Gábor, X.E
Ünnepélyes keretek között avattuk fel a Márton Áron Főgimnázium megújult biológia- és kémialaborjait – egy olyan projekt kézzelfogható eredményét, amely a közösség összefogásából született.
2026. február 12-én zajlott Székelykeresztúron a középiskolások U18-as megyei labdarúgó bajnoksága, ahol a MÁG csapata 3. helyezést ért el.
2026. február 2-6. között intézményünk két pedagógusa, dr. Boda-Székedi Eszter és dr. Tódor Imre, Erasmus+ mobilitási program keretében Prágában a Teaching in the AI Age (Tanítás az MI korában)című nemzetközi továbbképzésen vett részt.