Kortárs Irodalmi Verseny

2018-05-02

A Márton Áron Gimnázium két csapata is bejutott a Kortárs Irodalmi Verseny döntőjébe, amely 2018. április 13-án zajlott Budapesten. A Kortárs folyóirat által évente megszervezett verseny középpontjában nyilvánvalóan a kortárs irodalom és művészet áll, de a verseny érdekessége leginkább az, hogy a diákok kreativitása és műveltsége kerül megmérettetésre. A versenynek fontos részét képezi a zene, a színház- vagy a fotóművészet.

Idén averseny első két fordulójában egy irodalmi blogot kellett írni megadott szempontok szerint, míg a döntő élőben zajlott. Itt a kilencedik osztályos IrodaloMÁGia csapat (Bartalis-Szélyes Hunor, Kassay Anna és Sárig Andrea), és a tízedik osztályos MAGnetofon csapat (Birta Noémi, Borok Szilvia/Erdélyi Erika, Egri Csongor, György Zoltán) is kitűnően teljesített.

Az IrodaloMÁGia első helyezést, a MAGnetofon negyedik helyezést ért el.

Sárig Andrea (IX. A) beszámolója a versenyről:

Már az elején megszerettem a versenyt. Például az első forduló egyik feladata az volt, hogy egy színházi műről írjunk ajánlót. Úgy fogtam neki, hogy azelőtt még egyszer sem írtam ilyesmit. A második fordulóban kapott feladatokat elosztottuk. Az első feladattal, azaz a dalszöveg és vers közötti kapcsolat elemzésével Anna foglalkozott. Én Hunival együtt fotókat készítettem a megadott versekhez, amelyeket kissé nehezünkre esett megérteni. Mindezeket egy blogon posztoltuk.

A döntőben vártak ránk a legkreatívabb feladatok. Ezen a napon kicsit izgultam, csak hat csapat maradt, de úgy éreztem valamiért, hogy nem vagyunk elég jók. Összesen négy feladat közül csak egyre lehetett előre felkészülni, ehhez videóra vettünk egy színpadi jelenetet, majd felépítettünk egy rövid érvelést. A legjobban az tetszett, amikor egy versből kellett kiragadni három szót, ami többféleképpen is értelmezhető, és ennek a három szónak a felhasználásával kellett beszélni a versről. Érdekes volt a kvíz is: zenével, filmmel, színházi művekkel kapcsolatos kérdésekre kellett azonnal válaszolni.

Csonta Noémi

IRIS Őszi Szavalóverseny
2025-12-04

November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.

Nemzetközi olimpikonok díjazása
2025-12-03

2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.

Első helyezés a Perpatvar vitaversenyen
2025-11-26

2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.