Erdélyi kastélyok

A könyvbemutatót Antal Attila alpolgármester nyitotta meg a következő szavakkal: ,,Örülök, hogy ez a generáció, amelyik itt ül az asztalnál (a szerzők – szerk.) megérett arra, hogy letegyen valamit az asztalra tartozásképpen az előző generációval szemben.” Ezután Becze István megyei tanácsos köszöntötte a szerzőket, valamint a jelenlévőket. Tőle Burus János Botond újságíró, a könyv szerkesztője vette át a szót, aki a könyvről elsőként  elképesztő / szédületes? / számadatokat ismertetett. 61 nemesi család 133 erdélyi kastélyát mutatják be a szerzők 640 oldalon, mindezt 1100 színes képpel illusztrálva, közel száz címeres viaszpecsét és 80-100, a nemesi családok kézjegyével ellátott levélrészlet  felhasználásával. Szerinte ez a kötet egy ,,körültekintő és részletes leltár”, azonban ,,ez a két személy nem csak rögzít, leír, hanem elmesél egy történetet” ebben a majdnem 2,5 kg-os, ,,100 %-ban csíkszeredai könyvben.”

Haller Béla, a nemesi családokat összesítő Castellum Alapítvány elnöke beszélgetett a szerzőkkel a könyv előtörténetéről és a felhasznált fényképekről.

Bicsok Zoltán történész, ahogyan mindenki más, gyermekkorában a népmesék által ismerkedett meg a kastélyokkal. Később, egy középiskolai magyarórán találkozott újra ezzel a fogalommal. Ekkor döbbent rá, hogy nemcsak a mesékben, hanem a valóságban, Erdélyben is érvényesek a kastély és gróf szavak. Azért csak ezidőtájt, mert  ’90 előtt ,,nem illett”  beszélni ezekről a dolgokról. Elkezdett érdeklődni a kastélyok iránt. Tanár lévén, kötelességének érezte megmutatni diákjainak azokat a helyeket, épületeket, amelyekről tanított.

Orbán Zsolt tanár úr is természetesen gyermekkorában hallotta a kastély szót először. Később pedig általános iskolában, azonban még nem érezte a gróf, báró  közötti különbségeket. Szerinte egy történelemtanárnak „kutya kötelessége” a diákoknak bemutatni azt, amiről tanulnak. Tanulmányi kirándulások által lehetséges mindez, azonban jó, ha diákjai előtt már járt az adott helyen. Ebből a gondolatból kiindulva kezdték bejárni Erdélyt kollégájával. Kirándulásaikat megelőző kutatómunkájuk során jöttek rá arra, hogy léteznek olyan kastélyok is, melyek sem a szakirodalomban, sem a köztudatban nincsenek jelen. Ez ébresztette fel bennük a könyvírás ötletét.

Balról jobbra: Burus János Botond újságíró, a könyv szerkesztője; Bicsok Zoltán történész és Orbán Zsolt, a Márton Áron Gimnázium történelem tanára

Eleinte egész Erdély lett volna a helyszín, azonban Erdély bizonyos részein teljesen más az épületek stílusa és története, mint a történelmi Erdélyben találhatóknak. Miután eldőlt, hogy mekkora területen kutakodnak, a vizsgálódás második pontja következett. Ez évekig tartó vitákból állt, mely az épületek mibenléte miatt robbant ki, ugyanis nagyon nehezen húzható meg a határ a kastély és az udvarház között itt, Erdélyben. Történelmi családok után kutakodva jutottak el az épületekig. Azért így dolgoztak, mert könnyebb volt talán, hiszen egy-egy nemesi család több épülettel is rendelkezett. A könyvben is a nemesi családok neve alapján tájékozódhatunk a legkönnyebben.

A legrégebbi (általuk készített! – vannak régebbi felvételek is, régi képeslapok) fénykép, amelyet felhasználtak, 2000-ből való. Vannak olyan kastélyok, amelyek leírásánál több, különböző évekből származó képet láthatunk, ugyanis néhány év leforgása alatt jelentős változások történtek ott. Ilyen például egy tető beszakadása, vagy az adott épület felújítása. Utóbbiból sajnos kevés van, azonban annál több a károsodott épület. Helyenként teljes pusztulás ment végbe, máshol még mindig ugyanazok az intézmények működnek bizonyos épületekben, mint ’89 előtt: szanatórium, börtön. Orbán Zsolt tanár úr beszámolója alapján kitartó kutatómunka ment végbe ezeken a helyeken is: ,,ha kidobtak, visszamentünk.”

Ezen beszélgetés után Balássy Csaba két érdekes története, majd Borsodi László magyartanár jegyzőkönyv-részletekből való felolvasása zárta a könyvbemutatót. Végül borkóstolóra került sor a Vinkli borászat jóvoltából.

Középiskolai riporter, Both Beáta, XII. B