Budapesten a Zsigora

2010-12-09

Budapesten a Zsigora

 Hatalmas izgalom ült ki mindenki arcára, de sajnos kiderült, hogy nem mehet a teljes tánccsoport. Végül összeállt a 15 fős csapat (tíz táncos, három zenész és a Diáktanács két képviselője) és egy szerdai reggelen nekivágtunk a nagy útnak.

Hosszú kilométerek után, 2010. november 10-én este megérkeztünk a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium főbejáratához. Érkezésünket kíváncsi szemek, kitárt karok és fülig érő mosolyok fogadák. Róbert atya, a gimnázium lelki vezetője felolvasta a névsorokat, mindenkinek megkerült a „gazdája”, majd a csapat szétvált, mert „hazamentünk” pihenni.

Csütörtökön reggel még mindig fáradtan érkeztünk meg az iskolába, ahol az ünnepi szentmise után lehetőségünk volt érdeklődési körünk szerint válogatni a tervezett előadások közül – a tehetségnap keretén belül számos meghívott mesélt tapasztalatairól, szakmájáról, életéről, hivatásáról. Pár órányi szabadidő – városnézés – után visszamentünk az iskolába főpróbát tartani. Ezután öltözködés, felgyorsuló szívdobogás és egy fergeteges előadás következett, ahol az ottani tehetséges diákokat is megismerhettük. Mivel az előadás után még mindenkit fogott a zsigora, nem aludni mentünk, hanem Budapest egyik legnevesebb szórakozóhelyére, a Gödörbe, ahol egy „lájbiszaggató” táncház részesei voltunk.

Megint fáradtan búcsúztunk, de izgatottan vártuk a pénteket, mert tudtuk, hogy moziba visznek minket. Egy 3D-s élmény és ismét pár szabad óra után újra fellépésre készülődtünk, ezúttal a gimnázium kisdiákjai részére, akiknek megpróbáltuk átadni a felcsíki táncok alaplépéseit. Majd állófogadás következett, utána a diákok számára szervezett programok közül választhattunk: táncház, játszóház, beugró, karaoke, póker, teaház, gitárest, stb.

Szombaton indulásra készülődtünk, és miközben a későket vártuk, a fiúk a testvériskola diákjaival barátságos focimeccset játszodtak, a lányok pedig lelkesen szurkoltak.

Csoportkép, ölelések, „Jó volt nálatok/ veletek”, „Majd írj e-mail-t!”, „Remélem, hamarosan találkozunk” … És hazaindultunk…

 

Balló-Korodi Boglárka XII. A, Nagy Zsuzsa XII. E

Megújult laborok – közös sikerünk ünnepe
2026-02-19

Ünnepélyes keretek között avattuk fel a Márton Áron Főgimnázium megújult biológia- és kémialaborjait – egy olyan projekt kézzelfogható eredményét, amely a közösség összefogásából született.

III.-ik helyezés a megyei labdarúgó tornán
2026-02-12

2026. február 12-én zajlott Székelykeresztúron a középiskolások U18-as megyei labdarúgó bajnoksága, ahol a MÁG csapata 3. helyezést ért el.

Erasmus+ mobilitás Prágában
2026-02-06

2026. február 2-6. között intézményünk két pedagógusa, dr. Boda-Székedi Eszter és dr. Tódor Imre, Erasmus+ mobilitási program keretében Prágában a Teaching in the AI Age (Tanítás az MI korában)című nemzetközi továbbképzésen vett részt.