Rendhagyó irodalom óra az Osonó Színházműhellyel

2023-11-24

Október 6-án a KALOT Egyesület szervezésében a XII.A diákjai számára mutatta be az Osonó Színházműhely a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásukat.

Rendhagyó irodalom óra az Osonó Színházműhellyel
Október 6-án a KALOT Egyesület szervezésében a XII.A diákjai számára mutatta be az Osonó Színházműhely a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásukat.
 
"A Csíkszereda Városháza támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomóra keretében érzékelhető volt a fiatalok figyelme és az előadáshoz való személyes kapcsolódása. Az előadást követő beszélgetésben mély és tartalmas gondolatok hangzottak el. József Attila szövegei aktualitásának révén saját érzéseinkről, világlátásunkról, önmagunkról és személyes élményekről beszélgettünk. Igazán jó élmény volt ez a Színház általi Találkozás! Hálásak vagyunk a szervezésért és az iskola bizalmáért!" olvashatjuk az Osonó Színházműhely beszámolójában.
 
"Nagyon tetszett az előadás, mert kimozdított a komfortzónából. Személyes volt, közel jött hozzám, mert azonosulni tudtam érzésekkel, gondolatokkal.” 
Megújult laborok – közös sikerünk ünnepe
2026-02-19

Ünnepélyes keretek között avattuk fel a Márton Áron Főgimnázium megújult biológia- és kémialaborjait – egy olyan projekt kézzelfogható eredményét, amely a közösség összefogásából született.

III.-ik helyezés a megyei labdarúgó tornán
2026-02-12

2026. február 12-én zajlott Székelykeresztúron a középiskolások U18-as megyei labdarúgó bajnoksága, ahol a MÁG csapata 3. helyezést ért el.

Erasmus+ mobilitás Prágában
2026-02-06

2026. február 2-6. között intézményünk két pedagógusa, dr. Boda-Székedi Eszter és dr. Tódor Imre, Erasmus+ mobilitási program keretében Prágában a Teaching in the AI Age (Tanítás az MI korában)című nemzetközi továbbképzésen vett részt.