(HAT-18-02-0023)
Verseghy Ferenc Gimnázium – Szolnok, 2019. március 4-8.
Szombaton, február 26.-án, a RoboCorp csapatával Kolozsváron jártunk, hogy felmérjük robotunk helyzetét és kipróbáljuk magunkat. Hajnali 4 órakor indult el a kis csapatunk és egy 5 órás út után már célba is értünk. A kolozsvári Műszaki Egyetem egyik épületében került sor a rendezvényre.
Miután 2017 novemberében az Arany János üzeneteicímű műsorávalmár járt iskolánkban a Kultúrvonal Produkciós Iroda, a Versek szódával című produkciósorozatával 2018. november 23-án, pénteken újra a vendégünk volt. Ezúttal Ady Endre arcait hozták el a szervezők, akik rendhagyó irodalomóra keretében idézték fel a száz éve elhunyt költő életének és életművének néhány fontos, érdekes mozzanatát. A diákhallgatóság kortárs művészek megközelítésén keresztül kaphatott ízelítőt szimbolista versnyelvével a magyar poétikát megújító Ady Endre munkásságából.
2018. június 18-20. között az előző évekhez hasonlóan, Sopronban került megrendezésre a Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny. A soproni versenyt több forduló előzi meg. A verseny erdélyi döntője április 28-án zajlott iskolánkban, az elért eredményem alapján jutottam tovább a verseny magyarországi döntőjére.
A hetedik verseny, azaz 1997 után idén, 2018. március 14-18 között másodszor volt házigazdája a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium a Nemzetközi Magyar Matematikaversenynek. Az évek folyamán ez volt a XXVII. NMMV, amelyen évente Kárpát-medencei magyar tanulók és tanárok vesznek részt öt régióból, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Erdélyből, Felvidékről és természetesen Magyarországról. Az idei rendezvény fővédnöki tisztségét dr. Áder János köztársasági elnök töltötte be és már jó néhány éve Magyarország Kormánya támogatja a verseny megszervezését az anyaországon belül és kívül is.