Advent harmadik hétvégéjén iskolánk néptánc-együttese, a Zsigora lövétei betlehemessel kapcsolódott be az Advent Budapesten Kulturális Téli Fesztivá rendezvénysorozatba, amelyet a Szabadtér Színház és Budapest Főpolgármesteri Hivatalának Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztálya szervezett. A meghívottak között három iskola szerepelt: iskolánk, a Márton Áron Gimnáziumon kívül a szabadkai Svetozar Markovi? Gimnázium, valamint a felvidéki Nagykaposi Gimnázium.
2013. november 26.
Tíz éve annak, hogy iskolánk egykori tanára és aligazgatója, Miklós József (1940 – 2003) elhunyt. Halála évfordulóján, november 26-án a Márton Áron Gimnázium tantestülete és diáksága rendezvény keretében emlékezett meg a több mint tíz nyelvet beszélő tanárról, a Lyceum nevű iskolai jégkorongcsapat alapítójáról, az évkönyv egykori szerkesztőjéről, a csíki téli sportesemények és a csíksomlyói pünkösdi búcsú bemondójáról, a közíróról és idegenvezetőről.
A felkelő napsütésben már rajzolódni látszott a táj, én meg azon gondolkodtam, miért is ülök ebben az autóbuszban…
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség idén november 22-23-án szervezett nyílt napokat a magyar anyanyelvű érdeklődők számára azzal a szándékkal, hogy kicsit közelebb hozzák a diákokhoz a várost, a diákéletet és bemutassák az egyetemeket.
2013. november 6., szerda délután 5 órakor elindultunk 30 diák, 10 egyetemista és 2 oktató Bálványosfürdőre. A tábor célja az volt, hogy jobban megismerjük a közvetlen környezetünkben található természeti csodákat, és különböző mintavételezési módszerekkel ismerkedjünk meg.